Antall-kormány külpolitikája

A rendszerváltoztatást követő fordulat a magyar külpolitikában

Az 1989-ben békés tárgyalások útján lezajló rendszerváltoztatás új, demokratikus alapokra helyezte hazánk politikai berendezkedését, ez a belpolitikai átalakulás azonban nem lehetett tartós jelentős külpolitikai fordulat nélkül. A Szovjetunió felbomlásával keletkezett űrben Magyarországnak meg kellett határoznia külpolitikai orientációját és újra kellett alakítania nemzetközi kapcsolatait. Az ez irányban történő első lépéseket a Németh-kormány tette meg, amikor egyezményt írt alá a Szovjetunióval az orosz katonai csapatok kivonásáról, a valós politikai fordulatot azonban az Antall-kormány 1990. május 23-i hivatalba lépése jelentette. Antall József miniszterelnök a kezdetektől európaiként aposztrofálta kormányát, elkötelezve magát a nyugati demokrácia értékei mellett. Antall József külpolitikáját három fő cél határozta meg: az ország szuverenitásának helyreállítása az európai és transzatlanti integrációba való becsatlakozáson keresztül, a szomszédsági kapcsolatok új alapokra helyezése, valamint a határon túli magyarok kisebbségi jogainak védelme.

Nyitás a Nyugat felé – Magyarország úttörő szerepe

Az Antall-kormány mind gazdasági, mind biztonságpolitikai szempontból elsődleges célnak tekintette a Nyugati országokhoz való közeledést, mely lépés egyenesen következett a kormány azon törekvéséből, mely a Varsói Szerződés és a KGST feloszlatására irányult. A kormány hivatalba lépése után nem sokkal megkezdődtek a tárgyalások az Európai Közösségek Bizottságával és a NATO-val a csatlakozási folyamatok elindítása érdekében. Antall József a kelet-közép-európai térség országainak vezetői közül az elsők között ismerte fel, hogy Magyarország számára nincs más út, mint az európai, így aktív külpolitikája révén mind az Egyesült Államokkal, mind az európai "nagyhatalmakkal" történő jó viszony kialakítása. A Nyugat-barát, demokratikus elveket követő aktív bel- és külpolitikának köszönhetően az Európa Tanács a térségből elsőként Magyarországot vette fel tagjai közé 1990. november 6-án.

Antall József és Jacques Delors az Európai Közösség Bizottság elnökével Brüsszelben (1990. július 18.) (MTI Fotó – Soós Lajos)

A szomszédságpolitika új alapokra helyezése

Első visegrádi találkozó, Václav Havel, Antall József és Lech Walesa (1991. február)

Antall József és kormánya felmérte és megértette, hogy a Nyugat felé irányuló nyitott politika nem elég a valódi rendszerváltoztatáshoz. Ahhoz, hogy az új, demokratikus Magyarország szilárd alapokon álljon, szüksége volt a szomszédos országok támogatására is, hogy a kelet-közép-európai térség egységesen lépjen fel a közös célok megvalósításáért. Ennek érdekében Antall József a Párizsi Karta aláírásának alkalmával meghívta egy visegrádi találkozóra Václav Havelt és Lech Wałęsat, a történelmi visegrádi országok vezetőit, hogy politikájukat összehangolják. Ennek eredményeként 1991. február 15-én egy együttműködési nyilatkozatot fogadtak el, melynek értelmében egységesen léptek fel a Varsói Szerződés és a KGST felszámolásáért, és egyeztették az integráció folyamatát a három országban. Az egységes politikának hála néhány hónappal a visegrádi találkozó után felbomlott a Varsói Szerződés.

Magyarország számára különösen fontos volt, hogy a térség többi országával is jó viszonyt alakítson ki, és ez alól Oroszország sem volt kivétel. Ügyelve arra, hogy az ország politikai függetlensége megmaradjon a rendszerváltoztatást követő bizonytalan időkben is, az Antall-kormány nem szakította meg a diplomáciai kapcsolatot a Szovjetunióval, majd a későbbi Oroszországgal. Ezen kívül létezett egy tágabb közép-európai csoportosulás, a Pentagonale, melynek a visegrádi országokon túl Ausztria és Jugoszlávia is tagja volt, és amelybe Magyarország erősen támogatta Lengyelország belépését. Az európai országokkal való jó viszonyt Magyarország kétoldali egyezményekkel kívánta megerősíteni. Az Antall-kormány számos ilyen államközi szerződést írt alá az évek során.

A határon túli magyarok kisebbségi jogainak védelme

Az Antall-kormány szakítani kívánt a pártállami évtizedek szomszédos országokban élő magyarokkal kapcsolatos gyakorlatával is, és a magyar külpolitika egyik alappillérévé emelte a határon túli magyar kisebbség érdekeinek védelmét. Mindez abban öltött testet, hogy a kormányzat nem csupán felvállalta – nemzetközi emberi jogi és kisebbségjogi normákra alapozva – a magyar kisebbségek diplomáciai védelmét, hanem egyúttal azt is vallotta, hogy a határon túli magyarok véleményének meghallgatása nélkül nem lehet érdemi lépéseket tenni nemzetpolitikai kérdésben.

Már a rendszerváltoztatást követően külügyminiszteri szinten megkezdődött a tárgyalás a szomszédos országokkal annak érdekében, hogy rendeződjön a viszony. Azonban az Antall-kormány következetesen kitartott amellett, hogy csak azokat az elveket támogatta, amelyeket a kisebbségek maguk meghatároztak és egyben összhangban voltak a nemzetközi joggal.

Antall József és kormánya is az Európa Tanács által megfogalmazott elvet tartotta követendőnek a kisebbségi jogokkal kapcsolatosan, mely szerint a demokrácia alapfeltétele a kisebbségek jogainak biztosítása. Ezt a direktívát az Antall-kormány még kiegészítette azzal, hogy a kisebbségek védelme egyúttal a szomszédokkal való jó viszony alapfeltétele is. Ebből kifolyólag számos bilaterális megállapodás született, melyek a Varsói Szerződés felbomlása után keletkezett vákuumot voltak hivatottak kitölteni. Az első ilyen kisebbségvédelmi szerződéses egyezményt Ukrajnával kötötte meg az Antall-kormány, melyhez később más országok is csatlakoztak. Ebben a felek kölcsönösen elismerték egymás országában élő kisebbségi közösségek csoportos jogait és biztosították ezek gyakorlását.

Az Antall-kormánynak számos nemzetközi kihívással kellett szembenéznie, hiszen egy teljesen átalakuló világrendben kellett új irányt kijelölnie a magyar külpolitikának, mely három fő célkitűzést tartalmazott: európai integráció, jószomszédi viszony és kisebbségvédelem. Az Antall-kormány legnagyobb külpolitikai sikere az ország szuverenitásának visszaszerzése volt annak köszönhetően, hogy helyesen mérte fel a kockázatokat mind a szovjet csapatok kivonását, mind pedig a Varsói Szerződés megszüntetését illetően.